Március 8-án jutalomkiránduláson vettek részt a 3. b osztályból azok a tanulók, akik a legtöbb matek szorgalmi feladatot oldották meg az első félévben. Vonattal Zebegénybe látogattunk el.
Először a Hajózási Múzeumot kerestük fel. A Hajózási Múzeum 1984. július 12-én nyitotta meg kapuit Farkas Vincze hajóskapitány gyűjteményével és saját készítésű tárgyaival. Célja volt, hogy bemutassa, milyen helyeken jártak a magyarok a világ tengerein hajózva, és közben milyen természeti népek kultúrájával ismerkedhettek meg. A távoli tájakról hazahozott emlékek a hajózási relikviákkal és a tengerek élővilágával sokrétű látványt nyújtottak számunkra.
A Havas Boldogasszony-templomban folytattuk Zebegény látnivalóinak felfedezését. Hallhattunk itt Szent Erzsébet legendájáról, a sziklakápolna történetéről, megcsodálhattuk a gyönyörű freskókat. A templom Kós Károly tervei alapján készült 1908-1910 között.
Ezután megmásztuk a Kálvária-dombot, ahonnan csodás panorámában volt részünk. Közben bekukkantottunk a Sziklakápolnába is. A domb tetején magasodik a zebegényi országzászló és hősi emlékmű együttes, mely a Trianon előtti Nagy-Magyarországnak állít emléket, és amelynek talapzatánál a történelmi Magyarország egyes régióiból hozott földet helyeztek el. Az emlékhelyegyüttes másik végén, a Kálvária-kápolnában felszentelték a „Nemzeti Emlékezés Harangját”.
A kirándulásunk finiseként következtek a „vizes” élmények! Megkóstoltuk a Malom-patak mellett bővizűen feltörő és befoglalt Szent Erzsébet-forrás vizét. Voltak olyan gyerekek, akik még soha nem ittak forrásvizet. Nagy örömet jelentett a Duna parti tutajkészítés, meg a kagylógyűjtés is.
Mindenki sok élménnyel és ismerettel gazdagodott ezen a kiránduláson.





