HATÁRTALANUL

Szászföld a magyar történelem tükrében

2021.09.22-25.

A fóti Németh Kálmán Általános iskola 44 fős csoportja ismét felejthetetlen élményekkel gazdagodva tért haza a Csillagösvény utazási Iroda által szervezett programról. Köszönet érte.

Nehezen indult a szervezés, hiszen a Covid-járvány utáni hirtelen nyitáskor kellett beszervezni a részt vevőket, a szülők nehezen engedték el a gyerekeket az ismeretlen viszonyok miatt.

A sietős verbuválás és intézkedések után a csapat jókedvvel és várakozással indult útnak szeptember 22-én. A busz vezetője kedves volt, minden információval ellátott bennünket. Idegenvezetőnk – Király Csaba- Nagykárolyban csatlakozott a csoporthoz.

Első állomásunk Arad volt, ahol az aradi vértanúk emlékhelyénél idéztük fel a neveiket és a tragikus eseményeket rávilágítva elkötelezettségükre hazájuk iránt. Indulás előtt a gyerekek kaptak egy-egy füzetet, amelybe utazásunkhoz kapcsolódó információk voltak ragasztva, többek között a nevek is.

Arad meglátogatása után következő állomásunk Temesvár volt, ahol kiadós sétát tettünk, és megismerkedtünk több emlékhellyel, történelmi épülettel. A magyar vonatkozások mellett hallhattunk a romániai rendszerváltás indulásáról, ami ebben a városban kezdődött. Klapka György szülőházánál meghallgattuk Egressy Béni Klapka-indulóját. A gyerekek megismerkedtek a szecessziós stílussal is, és láthattuk a helyet, ahol Dózsa Györgyöt a legenda szerint izzó vastrónusra ültették.

Ezután – utunkon a szálás felé – megálltunk Szabadfalun a Petőfi – emlékműnél, ahol a gyerekek meghallgatták az Egy gondolat bánt engemet c. versét, és közösen idéztük fel alakját, eszméit.

A csapat meglehetősen fáradtan indult a szállásra, Dévára, ahol a kedves fogadtatás és a szobák elosztása után következett a közös vacsora, és a másnapi program ismertetése.

A 2.napon, szeptember 23-án a korai kelés és reggeli után a kissé hideg reggel Dévánál ért minket. Libegővel mentünk a várba, ahol meghallgattuk történelmi vonatkozásait és felidéztük Kőmíves Kelemen balladáját. A gyerekeknek nagyon tetszett a libegő, a vár és az izgalom, hogy akár viperát is láthatnak.

A következő program Vajdahunyad megtekintése volt, ahol felidéztük Hunyadi János és Mátyás alakját és Arany János Mátyás anyja c. románcát. A csoportot lenyűgözte a vár impozáns látványa és a Hunyadiak történetei.

Vajdahunyad után Nagyszeben következett.

Sokat megtudtunk a hangulatos, gyönyörű városról, az erdélyi szászok egykori kereskedelmi és kulturális központjáról Szeben megye székhelyéről.

Nagy érdeklődést váltott ki Délkelet-Európa első öntöttvas függőhídjának  – a Hazugok hídjának – legendája.

A meglehetősen borús időben felkerestük még azt a házat, ahol Petőfi Sándor a Vízaknai-csata előtti éjszakáját töltötte.

A következő szállásunkra – a Hintó panzióba – már este, meglehetősen fáradtan értünk. Sok időt vett igénybe a szobák elosztása. Probléma volt az, hogy a gyerekek nagyon távol voltak egymástól, nehéz volt a felügyelet megoldása. A nehézségek miatt kárpótolt minket a bőséges, ízletes vacsora és a kellemes szobák.

A 3. nap reggelén a bőséges reggeli után ismét korán indultunk az aznapi izgalmas helyszínek felé.

Törcsvár legendáját és gyönyörű belső tereit nagy érdeklődés övezte a gyerekek körében. Izgalmas volt, hogy utána kaptak egy kis szabadidőt a vár alatti piacon, ahol ajándékot vásárolhattak családtagjaiknak.

Drakula kastélyának megtekintése után következő állomásunk Brassó volt. Sétát tettünk a több nemzetiség által lakott szép városban, és megismertük legendáját, magyar történelmi vonatkozásait.

Visszaérkezvén a szállásunkra ismét pompás vacsora várt minket. Fáradtan és izgatottan készültünk a másnapi hazaútra.

A 4. nap reggelén a korai indulás után megálltunk Fehéregyházán a Petőfi – emlékműnél, ahol ismét emlékeztünk meghatározó, felejthetetlen, példamutató alakjára. Közösen elszavaltuk Nemzeti dal című versét.

Utunkat a fehéregyházi Petőfi-múzeumban folytattuk, ahol ismét tisztelettel adóztunk Petőfi alakjának, megismerhettük utolsó napjainak, eltűnésének történetét, legendáját. Közösen elszavaltuk Vörösmarty ódáját, a Szózatot.

A múzeumban tett látogatás után a maradék pénzünket támogatásként felajánlottuk a karbantartásásra,bővítésére.

Következő állomásunk Segesvár történelmi központja volt, mely 1999 óta része az Unesco kulturális világörökségének. Izgalommal másztuk meg a Diáklépcsőt, és csodáltuk a sokféle tornyot, templomot, Drakula házát. Több gyerekben megfogalmazódott,hogy ide vissza kell még jönnünk.

Sok-sok élménnyel, látvánnyal megpakolva szálltunk buszra, hogy a fárasztó, de ismeretektől gazdag út után láthassuk szeretteinket. Este, későn értünk haza, mindenki gyorsan indult, hogy pihenjen.

Nagyon hálásak vagyunk, hogy iskolánk tanulói immár harmadszor vehettek részt az iroda által lebonyolított határon túli programon, aminek keretén belül megismerhettük a magyarok lakta települések mindennapjait.

Köszönettel:

Fót, 2021. 12. 01.

                                                                                                    Balázsné Keő Anna

                                                                                                         projektfelelős

 

 

A Határtalanul program keretében 2019. júniusában Kárpátalján jártunk.

Első nap: A határ átlépése után találkoztunk idegenvezetőnkkel és Mezőgecse polgármesterével. Ezután Ungvárra mentünk. Megtekintettük a várat és a skanzent. Majd sétáltunk a városban. Ezt követően Mezőgecsére utaztunk és elfoglaltuk a szállásunkat.

 Második nap: Munkácsra utaztunk, ahol megtekintettük a várat. A vár udvarán lévő Petőfi szobornál elszavaltuk a Nemzeti dalt. Ezután Szolyvára utaztunk, az emlékparkban fejet hajtottunk a szovjet munkatáborok áldozatai előtt. Majd Vereckére mentünk. A Vereckei-hágón lévő emlékműnél felelevenítettük a honfoglalással kapcsolatos ismereteinket, és együtt elénekeltük a Himnuszt. Délután Munkács belvárosában sétáltunk, felkerestük a Rákóczi házat, Munkácsy szülőházát és a Turul emlékművet.

 Harmadik nap: Felkapaszkodtunk a huszti várhoz. Elszavaltuk Kölcsey Ferenc Huszt című vesét. Felkerestük a gyönyörű Sipot vízesést.

 Negyedik nap: Látogatást tettünk a Mezőgecsei Általános Iskolában. Igazgató úr megmutatta az épületet, találkoztunk néhány diákkal és átadtuk az ajándékba hozott 30 db könyvet és 50 db tankönyvet. Ezután Beregszászba utaztunk. Megtekintettük a történelmi városközpontot, a főiskolát és a Beregvidéki Múzeumot. Rövid vásárlást követően elbúcsúztunk vendéglátóinktól és hazafelé indultunk. Kora este értünk haza Fótra.

Az utazás során sok élményt, tapasztalatot szeretünk, nagyon kedves és vendégszertő emberekkel ismerkedtünk meg.

A látogatásról készült képes beszámolót az alábbi linkekre kattintva tekinthetik meg:

Képes beszámoló 1.

Képes beszámoló 2.