Javaslatok szülőknek
Bizonytalan helyzetben vagyunk, a felnőttek, szülők idegesek, a vírus okozta – percről percre változó – hírek és álhírek között nehéz tájékozódni, és ez a hangulat bizony a gyerekek világába is átszűrődik. A gyerek kérdez, tudni, érteni akarja, hogy mi zajlik körülötte. Mit mondjunk neki?
A gyerekek sokféle helyzethez jól tudnak alkalmazkodni, képesek az egészen szokatlan, szélsőséges körülményeket is játékosan felfogni, és nem sérül biztonságérzetük, kiegyensúlyozottságuk eközben. Ennek azonban az a feltétele, hogy a szülő gyerekként kezelje őket és folyamatosan biztonságot sugározzon.
Mit tegyen, és mit ne tegyen:
A gyermek életkorához és fejlettségi szintjéhez illő magyarázatot adjon a történésekre. Például: „Van most egy betegséget okozó vírus, ami miatt most itthon maradunk, hogy ne kaphassuk el. Gyakran megmossuk a kezünket, mert így tudunk védekezni a vírus ellen, ami elpusztul az alapos szappanos kézmosástól. Itthon biztonságban vagyunk, és, ha ilyen óvatosak leszünk, egészségesek maradunk.”
Jelenlegi tudásunk szerint a gyerekek alig veszélyeztetettek, azonban terjeszthetik a betegséget, ezért kell otthon maradniuk.
Tanítsa meg a gyereket az alapos szappanos vagy fertőtlenítőszeres kézmosásra. Tüsszentsen a könyökébe, tanítsa meg ezt a gyermeknek is! Orrfújáskor az elhasznált papírzsebkendőt azonnal dobják ki a kukába.
Ne árassza el a gyereket információval, adatokkal, mert ez fokozza a veszélyérzetét. Nem szükséges tudnia a gyereknek, hogy hány darab korona vírus fertőzött van az országban, vagy hányan haltak meg pontosan. Fogalmazzon tömören, egyszerűen, hangsúlyozva a megtartott kontrollt és biztonságérzetet.
Válaszoljon röviden a gyerek kérdéseire, és mindig csak a feltett kérdést válaszolja meg, ne magyarázza túl! Ha a gyermek már nem kérdez, akkor nem szükséges tovább beszélni a témáról. Nem a tényszerű közlés a lényeg, hanem az érzelmi töltet: szavai sugározzanak nyugalmat, természetességet.
Ne legyenek a vírussal kapcsolatban tabu témák, válaszoljon a gyerek minden kérdésére, szem előtt tartva, hogy nem kis tudóst akar belőle faragni, hanem a cél a megnyugtatás.
Így a betegség kapcsán előtérbe kerülhet a halál témája. Nyugtassa meg a gyereket, hogy az Önök családja nincs veszélyben és hitétől és világnézetétől függően beszélhet neki arról, hogy mi történik a halál után.
Próbálja kideríteni, hogy mit tud a gyerek a vírusról, és tegye rendbe a fejében a téves, vagy félreértett információkat. Sok gyerek innen-onnan hallott már dolgokat, és elég nagy zűrzavar lehet egyesek fejében. Érdemes ezt kibogozni, mert ezek a félinformációk nagyon sok szorongásnak adhatnak táptalajt.
A felnőtteknek szóló, vírussal kapcsolatos tartalmakat, a híradót ne engedje a gyereknek nézni, hallgatni.
Ne beszéljen a gyerek füle hallatára arról, hogy mennyire kétségbe van esve, és, nem tudja, mit tegyen. Ha érez ilyet, ezt ne a gyerek előtt kommunikálja. Kérjen tájékoztatást, vagy szakmai segítséget, ha saját aggodalma túlzott mértéket öltene.
Ne fenyegetéssel vegye rá a gyereket arra, hogy mosson kezet és tartsa be a biztonsági előírásokat. Megindokolhatja, hogy ez miért elengedhetetlen, de ne ijesztgesse végletes kimenetellel.
Ne csak elvárja a gyerektől, hogy engedelmeskedjen az új szokásokhoz, tisztasági rituálékhoz, magyarázza el fontosságukat, ok-okozati összefüggésüket.
Több hetes otthontartózkodás estére:
A gyerekek a ki nem mondott szavak mögött, jelekből is érzékelik, hogy a felnőttek feszültek. Egyszerű magyarázatot adjon, hogyha különleges helyzetbe kerülnek (ha nem lenne oktatás, ha karanténban kell lenniük), hangsúlyozva, hogy a helyzet szokatlan, de a gyerekre és családtagjaira, barátaira nézve nem veszélyes, és a megelőzés miatt fontos otthon maradni, mert ez a védekezés egyik legjobb módja.
Állítsa helyre a gyerek biztonságos világba vetett hitét. Beszélhet arról, hogy bizakodik benne, hogy a tudósok és az orvosok hamarosan megtalálják a korona vírus okozta megbetegedés ellenszerét.
Az otthonlét idejét használja ki! Strukturálja a napot, éljenek kiszámítható napirend szerint. Az a legjobb, ha a megszokott rendben ébred a gyermek, minden tevékenységnek megvan a maga ideje, és így is marad, amíg az ideiglenes állapot fennáll. Sokkal könnyebb lesz majd visszaszokni az iskolai életbe.
Nem jó – ahogy máskor sem -, ha késő éjszaka fekszik le a gyermek több órányi TV nézés, vagy számítógépes játék után. Legyen meg a maga ideje ezeknek is, keretek között, józan ésszel szabályozva.
Tervezzen benti elfoglaltságokat, kínáljon fel tevékenységeket a gyerekeknek, ne várja el, hogy egész nap egyedül kössék le magukat!
Igyekezzen mozgásos játékoknak teret kialakítani: ugrálni, tornázni, zenére mozogni, célba dobni, kis területen is lehet!
Ne feledje: a gyerekek lazán is fel tudják fogni a dolgokat, ha a körülöttük lévő felnőttekből nem árad a feszültség.
A gyerekek természetes aktivitás és mozgásigénye ilyenkor hatványozottan jön elő. Ne tiltsa ezeket a tevékenységeket, inkább alakítsa úgy a környezetet, hogy ezek a természetes gyermeki igények kiélhetők legyenek.
A gyerekeknek nagy hiányuk van a szüleikkel töltött minőségi időből, így próbálják meg lehetőségként felfogni ezt az időszakot!
A gyerek biztonságérzetét a szülő és a világ kiszámítható, ismerős rendje adja. A szülők helyzete is nagyon nehéz, mert a világ, ahogy eddig ismertük, megváltozott. Itt van ez a bizonytalanság, és mindenki azt próbálja kitalálni, hogy mi várható a következő hetekben. Ám a kivárás, készülés, izgulás mellett, legyenek figyelemmel a gyerekekre is! Ők lelki sérülés nélkül átvészelhetik ezt az időszakot, ha szülőként emlékeztetik magukat arra, hogy a gyerek szűk kis világában -ami most egy kicsit még szűkebb lehet, például oktatási szünet vagy karantén esetén- Önök jelentik a biztonságot!
Az otthoni tanulásról:
Fontos megértetni a gyerekekkel, hogy nem iskolai szünet van! Iskolai oktatás zajlik tovább, de más keretek között. Kötelességük ebben részt venni, különben ugyanolyan következményekkel számolhatnak, mint rendes tanítás idején (pl. bukás, évismétlés). Lesz tehát számonkérés, és fognak kapni osztályzatokat is.
Mindenki számára új helyzet állt elő, amire senki nem volt felkészülve. Ahogy Önök sem, úgy a gyermekeiket tanító pedagógusok sem. Ők most emberfeletti munkával készülnek arra, hogy új módszerekkel adják át a tanév hátralévő idejére jutó tananyagot.
Nyilvánvaló, hogy ebben a rendszerben a megszokottnál sokkal nagyobb feladat hárul a szülőre, hiszen a tanítók, tanárok mindennapi magyarázatai, kontrollja, támogatása hiányozni fog. A pedagógusok minden igyekezetükkel azon dolgoznak, hogy úgy alakítsák ki a tanítás rendjét, hogy abban a szülők részt tudjanak venni, értsék és követni tudják azt. Miután ezt ők is először csinálják, türelemre és megértésre lesz szükség mindenki részéről.
Minden szükséges információt, tananyagot el fog juttatni Önökhöz az iskola, amint rendelkezésre állnak. Kérjük, hogy kövessék figyelemmel a kormányzati kommunikációt is!
Számítunk az Önök együttműködésére!