Tájékoztató jogszabályváltozásról

Tisztelt Szülők!

A 250/2021. (V. 17.) Korm. rendelet a 2021. évi ballagási rendezvények megtartásáról az alábbiak szerint rendelkezik:

A  ballagási rendezvény a  köznevelési intézmény, illetve a  szakképző intézmény  nyitott, épületen kívüli területein – 2021. május 25. napját követően – megszervezhető, illetve megtartható.

A  ballagási rendezvényen a  ballagó gyermek, illetve tanuló (a továbbiakban: ballagó) által meghívott személyek (a továbbiakban: meghívott) életkortól, illetve koronavírus elleni védettségtől függetlenül részt vehetnek, azzal, hogy a  nevelési, oktatási intézmény zárt részeiben nem tartózkodhatnak.

A  ballagási rendezvény helyszínére történő belépés rendjét, a  nevelési, oktatási intézmény zárt részein történő áthaladás rendjét, valamint az egy ballagó által meghívható, a nevelési, oktatási intézmény területén lévő szabadtéren zajló eseményeire beléptethető meghívottak számát a nevelési, oktatási intézet vezetője állapítja meg.

A  meghívottak, valamint a  ballagási rendezvény résztvevői orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot olyan módon kötelesek viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.

Kivételt képez: a) a hatodik életévét be nem töltött kiskorú, b) az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő személy, c) a ballagó és d) a ballagási rendezvényen fellépő.

A ballagás helyi rendjéről külön levélben tájékoztatjuk majd Önöket.

Fót, 2021. május 18.

Szebeni Boglárka

intézményvezető